A vonzat fogalmát is tágabb értelemben használjuk, mint az idegen nyel¬vet tanulók körében kialakult hagyományos felfogás, amely szerint von- zaton elsősorban a magyartól eltérő névszói esetek értendők. Vonzatnak tekintjük mindazokat a mondatrészeket, amelyek tartalmilag és for¬mailag szorosan kötődnek az igéhez (= annak valamely jelentéséhez), és az igével együtt mondataink alapszerkezetét alkotják. Ezeket a mondat¬részeket a szaknyelv kiegészítő vagy kötött bővítmény néven is emlegeti, és megkülönbözteti tőlük az ún. szabad mondatrészeket, amelyekkel az igei alapszerkezet a közlés pontosítása érdekében tovább bővíthető. A vonzatok és a szabad mondatrészek állománya sok esetben jól elkülönül egymástól, a nyelv természetének megfelelően azonban itt is adódnak átmenetek. Kétes esetekben általában a tágabb értelmezés mellett dön¬töttünk, különösen, ha ezt az összevető szempont is indokolta.

A vonzatok általában szükségesek ahhoz, hogy az igével a kívánt jelen¬tésben mondatot alkossunk, a beszédhelyzet, ill. a szövegösszefüg¬gések azonban lehetővé tehetik egy részük elhagyását. A vonzatok kötődése az igéhez elhagyhatóság szempontjából nem egyforma. Vannak vonzatok, amelyeket gyakran elhagyunk mondatainkból, ha a beszédhelyzetből vagy a szövegössszefüggésből már ismertek: Apa értesítette a rendőrséget (a balesetről). A vonzatok egy másik csoportja csak ritkán, meghatározott feltételek mellett maradhat el az ige mellől. Fontos mondatalkotó tényezőként léphet fel ilyenkor az igeidő, a nyelv¬tani személy, valamelyik módbeli segédige, a tagadás, a névelőhasználat stb. A bánik ige mellől pl. csak akkor hagyható el a módhatározó, ha a tud segédige szerepel a mondatban: A tanárnő tud bánni a gyerekekkel, de nem: *A tanárnő bánik a gyerekekkel. A vonzatok egy harmadik csoport¬ja végül semmiképpen sem hiányozhat az ige mellől. Az értesít igével pl. nem alkothatunk mondatot, ha nem utalunk - legalább a személy¬ragokkal - az alanyra és a tárgyra. A vonzatok elhagyhatósága nem mindig egyezik meg a két nyelvben. A vásárol vmit szerkezetből pl.

elhagyható a tárgy (Anya vásárol), a “kaufenA“ szerkezetből viszont nem (*Mutter kauft). A csak alanyt tartalmazó magyar szerkezetnek a német¬ben már nem a kaufen ige, hanem más kifejezések felelnek meg. Ezek az eltérések indokolják, hogy a vonzatok elhagyhatóságát nem a megszokott módon zárójellel jelöltük, hanem minden igénél, minden jelentésben a legkisebb, azaz a legkevesebb kiegészítőt tartalmazó mondatszerkezetből indultunk ki, és azt bővítettük fokozatosan tovább (hazudik - lügen; hazudik vkinek - belügen A stb.).

A magyar igék vonzatait a magyar szótárak gyakorlatának megfelelően határozatlan névmásokkal jellemeztük. A következetes eljárás az lett volna, ha a német oldalon is ezt tesszük. Tekintettel azonban arra, hogy sem a ragozhatatlan etwas névmás, sem a német szótárakban esetenként használt körülírás (eine Sache) nem teszi lehetővé a névszó esetének egyértelmű jelölését, megmaradtunk a valamivel nehezebben olvas¬ható, de egyértelmű szimbólumok mellett. Jegyzéküket értelmezésükkel együtt az előszó végén találja meg az olvasó.

A vonzatok közül az alanyt nem tüntetjük fel külön, az hozzáértendő az adott struktúrához. tolmács német Abban az esetben azonban jelöljük, ha nem névszóként, hanem alanyi mellékmondat formájában jelenik meg. Ilyenkor rámutató funkciójú, ún. korrelátum-es áll az igealak előtt, s ezt követi a mellékmondatra vonatkozó adat: es kommt vor NSdass.

Ezt a rámutató funkciójú es-t, amelynek az a tulajdonsága, hogy kiesik a mondatból, ha a mellékmondat a ragozott igealak elé kerül, meg kellett különböztetnünk a személytelen igékhez és kifejezésekhez kötelezően hozzátartozó es-től. Ezért az utóbbi nagybetűvel szedve áll az igealak előtt: ES riecht nach+D.

Akárcsak a kötelező es névmást, a kötelező visszaható névmást is jelöltük, esetével együtt: sichA beeilen.

A névszói vonzatok egy része a magyarban “kiépíthető” mellékmondat¬tá, a németben pedig mellékmondattá vagy/és főnévi igeneves szerkezetté. Mivel a kiépítés módja, valamint a rámutató szavak használata a két nyelvben gyakran különbözik, ezeknek a lehető¬ségeknek a szembeállítása gyakorlati szempontból nem érdektelen. Szótárunkban ez a kiépítési mód akkor szerepel, ha a vonzatnak a mel¬lékmondat vagy/és a főnévi igeneves szerkezet a jellemző megjelenési formája, így főleg a mondást, gondolkodást, érzést, érzékelést kifejező igéknél. A rámutató szót csak akkor tüntetjük fel és használjuk a példa¬mondatban, ha annak kitétele a németben kötelező. 

A szótárunkban szereplő igék többségéhez több jelentés is kapcso¬lódik. Ezek elrendezésénél igyekeztünk az egyszerűbbtől az összetet¬tebb felé haladni: a többnyire konkrétabb, egyszerűbb szerkezeteket igénylő jelentések felől a többnyire elvontabb, összetettebb szer¬kezeteket igénylők felé. A szótár terjedelme, egyszerűségre törekvő apparátusa nem tette lehetővé az ige jelentéseinek külön feltüntetését, így ezek elsősorban a hozzájuk kapcsolódó vonzatokról ismerhetők fel. Ha egy struktúra több jelentést hordoz, és a megkülönböztetés a német megfelelők miatt szükséges, a vonzatok után zárójelben rövid jelentéspontosítás áll: bérel vmit (használatra) - mieten A; bérel vmit (haszonélvezetre) - pachten A. Meg kell jegyeznünk, hogy a szük¬ségképpen rövid utalások nem adnak minden esetben teljesen egyértelmű felvilágosítást. Ilyenkor a példamondatokra hárul a feladat, hogy eligazítsák a használót.

Német oldalon sok esetben több, egyaránt használatos megfelelőt kel¬lett figyelembe vennünk. Ha a választás ezek között a számba vehető szövegösszefüggések többségében lehetségesnek tűnt, azonos példa¬mondatban szerepelnek. Ha a stílusértékben, jelentésárnyalatban, lexikális környezetben fennálló különbségek miatt a helyettesíthetőség erősen korlátozott, más-más példamondatban állnak.

Nemcsak ezekben az esetekben, minden esetben a példamondat fela¬data, hogy a német ige, ill. igei kifejezés használatát legalább egy jellemző példán bemutassa. A példamondatokkal felidézett szituáció hihetősége érdekében nem uniformizáltuk a mondatokat, nem szorítkoz¬tunk egy meghatározott igealakra, s ennek érdekében szerepeltetünk olykor zárójelben szabad mondatrészeket is.

Reméljük, hogy a szótár ebben a formában hasznosnak bizonyul az oktatásban és a tanulásban egyaránt. Végezetül szeretnénk köszönetét mondani lektorainknak és kollégáinknak, akik észrevételeikkel segítet¬ték munkánkat.

Budapest

Néhány évvel az utolsó, változatlan utánnyomás után szótárunk új, bővített, német regiszterrel ellátott kiadását tartja kezében a használó. Két irányban fejlesztettük tovább a szótár szóanyagát: egyrészt kiegészítettük a már meglévő címszavakat újabb jelentésváltozatokkal és frazeológiai egységekkel, másrészt új címszavakat vettünk fel. Jelentős mértékben szaporítottuk az igekötős igék számát, tapaszta¬lataink szerint ugyanis az igekötők révén előálló jelentésmódosulások különös nehézséget okoznak a magyar nyelvtanulóknak. A bővített kiadás már mintegy 800 magyar ige több mint 3000 jelentésváltozatának német nyelvi megfeleléseit tartalmazza. Tovább bővíti a szótár fel¬használási lehetőségeit a szótár végén található regiszter; a szótárban szereplő német igék és kifejezések betűrendes mutatója, amely a német nyelv irányából is lehetővé teszi a tájékozódást.

Az első kiadás megjelenése óta eltelt tizennégy év során könyvünk mindkét bírálója eltávozott körünkből. E helyütt is hálásan emlékezünk meg támogatásukról. Egyben köszönetét mondunk a jelenlegi kiadás bírálóinak értékes segítségükért.

Azzal a meggyőződéssel bocsátjuk útjára megújított munkánkat, hogy jó szolgálatot teszünk vele a hazai németnyelv-oktatásnak, és további segít¬séget nyújtunk a németül tanulók egyre szélesedő táborának.

Budapest

3.            Az eltelt hosszú idő, a viharos évtizedek alatt természetesen érzékelhetően változott mind a magyar, mind a német nyelv. A technikai-elektronikai forradalom, a globalizálódó gazdaság világszerte rányomta bélyegét a kom¬munikációra. Ezen tények ismeretében nem lehet kérdéses, mennyire aktuális is mára egy újabb, korszerűbb szó¬tár. Gondoljunk csak arra, hogy az utóbbi évtizedekben a komputertől a mobiltelefonig, a környezetvédelmi szemlélettől a társadalmi, gazdasági és politikai változásokig számos területen mennyire átalakult a szókincsünk és nyelvhasználatunk! Új szavak keletkeztek, mások elavultak, sőt, egyes korábbi — és akkor nemritkán örök érvé¬nyűnek hitt — jelentések, ill. használati sajátosságok átértékelődtek (pl. a magyar dolgozó és az NDK-beli német Werktätiger főnév az elmúlt évtizedekben teljesen semleges töltésű, általánosan használt szóként volt használatos, míg a jelenlegi politikai berendezkedésben már bizonyos mértékű munkásmozgalmi konnotációval rendelkezik), más lexémák új jelentésekkel egészültek ki, pl. az egér ma már nemcsak egy apró rágcsáló neve, hanem egy fon¬tos számítógépes segédeszközé is. A rendszerváltás — főként a politikai, gazdasági-pénzügyi és jogi terminológia tekintetében — a környező országok nyelveihez hasonlóan a magyarban is jelentős változásokat hozott, de e glo¬bális nyelvi és társadalmi fejlődésen túl a német nyelvet egyéb erőteljes hatások is érték, elsősorban az egyik né¬met állam megszűnése, valamint nem kevésbé a helyesírási reform bevezetése, melyek a német nyelv vonatkozá¬sában gyökeresen új helyzetet teremtettek.

E kihívásra reagálva, a kor kommunikációs igényeinek történő megfelelés szándékával -- az Akadémiai Kiadó megbízásából — egy általunk mint főszerkesztők által vezetett és képzett germanistákból álló munkacsoport átfo¬góan átdolgozta a Halász Előd-féle magyar-német (és német-magyar) nagyszótárat. így a kiadó a szótárpárt — most felújítva és újraszerkesztve — a „Klasszikus Nagyszótárak” sorozatban megújult tartalommal és formával tárja a legszélesebb szótárhasználó közönség elé. A korszerűbb tartalom mellett a kiadvány a keresést megkönnyítő új formátumot is kapott.

4.            Az átszerkesztéssel és felújítással a következő fő célokat tűztük ki:

•             A több mint 40 éves szótár címszóállományának felfrissítése, ami egyaránt jelent törlést és bővítést.

•             Törlés, kiegészítés és javítás a szócikkek jelentés oldalán, ami nemcsak magukra az ekvivalensekre, hanem a nyelvtani információkra (ragozás, vonzatok), valamint a minősítésekre (azaz stilisztikai, rétegnyelvi, szaknyelvi stb. besorolásokra) úgyszintén vonatkozik.

•             A német szóanyagnak a helyesírási reform szerinti szabályokhoz való illesztése.

•             A nagyszótár anyagának számítógépes adatbázisban történő tárolása, ami a későbbi folyamatos aktualizá¬lást, korszerűsítést lehetővé teszi.

Az átdolgozási munkálatok szűkebb és tágabb társadalmi, szakmai, valamint logisztikai kontextusa természete¬sen merőben különbözött a Halász Előd-féle alapművek megalkotásának körülményeitől. így pl. időközben meg-

szűnt az Akadémiai Kiadó közel ötven évig tartó monopóliuma a kétnyelvű szótárírás területén. Halász Elődék ko¬rában még az úgyszólván évszázados, klasszikus módszer dívott, amikor is 9x13 cm-es kartonlapocskákon gyűjtöt¬ték és rendszerezték a nyelvi adatokat és értelmezéseket. Mivel minden jelentés, szókapcsolat (példamondatok, állandósult fordulatok stb.) új kártyára került, egy-egy összetettebb szócikk akár száznál is több kártyát töltött meg! A cédulaanyagot méretükhöz szabott kartondobozokban tárolták, egy tömött dobozban 1800-2000 kártya préselődött össze. Ilyen formában került a nyomdába, a szedés végeztével pedig ebben jött vissza a szerkesztő¬ségbe, ahol a cédulákat összeolvasták a szedésről készült első, még tördeletlen (ún. hasáb-) levonattal.

Ma már korszerű számítástechnikai háttér állt rendelkezésre. Az Akadémiai Kiadó „szótárműhelyében” egy SGML (Standard Generalized Markup Language) szabvány szerinti adatkezelésen alapuló kiadványszerkesztő programot használnak. Ez olyan rendszer, mellyel elemtípusonként lehet definiálni egy dokumentumot, s egyben olyan eljárás, amellyel egy adatbázis kezeléséhez hasonló módon elő lehet venni az egyes elemeket.

5.            A mi vállalkozásunk kapcsán nyílván konkrétan felmerül: Mennyiben és miben is új a szótár? Természetesen mindenekelőtt abban, hogy a címszavak alapos rostáláson estek át. Bőven volt ezen a téren tennivaló.

Az elavult vagy nem helytálló lexikai elemeket (sőt esetleg sohasem létezett és általunk „fantomszavaknak” ne¬vezett egységeket) töröltük vagy pontosító jelzettel láttuk el, pl. rég(ies).

A magyar címszavaknál szükségesnek látszott a lemmákat a ma használatos köznyelvi alakba áttenni és — amennyiben szükséges — a korábbi alaknál a mostanira utalni. A német ekvivalenseknél a helyesírási reform ré¬vén is adódott számos átdolgoznivaló. Fontos feladat volt a címszavak pontos alfabetikus rendezése és a helyesírás szerinti ellenőrzése, javítása.

Alapvető célunk volt, hogy a sokrétű hibajavításon túl bekerüljön az új, aktuális magyar és német szókincs. Vo-natkozik ez mind az általános nyelvre, mind pedig a szaknyelvi lexémákra. Ez utóbbi tekintetben alaposan át kel¬lett gondolnunk a szakterületek egymáshoz viszonyított arányát, mivel azt a feltételezett felhasználási igényekhez kellett igazítanunk, így pl. növelni a jogi és közgazdasági címszavak és jelentések arányát. Gondoljunk csak az EU- csatlakozásra és az összeurópai folyamatokra. A NATO-ba történő belépés kapcsán pedig a katonai kifejezéseket kellett jócskán felfrissíteni. Ez érintette részben az euroatlanti orientáció terminológiáját, részben a modern hadi- technikát. Az előző kiadásokhoz képest teljesen új szakterületek is megjelentek az új szótárban, pl. az informatika vagy a környezetvédelem.

6.            A projekt során a negyedik oldalon felsorolt munkatársak mellett hatékony segítséget kaptunk a nyelvi ada¬tok gyűjtésében, rendszerezésében, értelmezésében, a munkák koordinálásában az alább felsorolt közreműkö¬dőktől is, akiknek ezúton mondunk köszönetét:

7.            Végezetül megjegyezzük: nem vadonatúj szótár készült, hanem Halász Előd művének továbbfejlesztéséről van szó.

Abban a hitben, hogy szótárunk a felújítás és újraszerkesztés eredményeképpen a korábbi változatnál minden¬képpen jobb és használhatóbb lesz, reméljük, munkánk a szűkös időhatár által diktált bizonyos kompromisszu¬mok ellenére a magyar-német lexikográfia fontos állomását fogja jelenteni.

a kultúrára Katan úgy tekint, mint
egyfajta kollektív mentális modellre vagy világtérképre, amelynek része a Kultúra,
de nem az áll a középpontjában. A kultúra ezen modellje összefüggő és kölcsönös
meggyőződések, értékek, stratégiák és kognitív környezetek rendszere, melyek
alapvetően meghatározzák viselkedésünket. A kultúra különálló szeletei egységes
kulturális kontextussá állnak össze, amely meghatározza az egyént és kultúráját
(idem 17).
Azonban téves volna azt állítani, hogy egy adott kultúra alapját képező összes
meggyőződést, értéket és stratégiát a kultúra minden tagja magáénak vall. Ezt
nevezi Hofstede (idézi Katan 2000) „ökológiai tévedés”-nek. Az azonban biztos,
hogy egy kultúra tagjai mind „elfogadnák, hogy ezek az alapvető kulturális értékek,
és hogy a hozzájuk kötődő meggyőződések és viselkedési mintázatok összhangban
vannak kultúrájukkal” (idem 44). Elmondható tehát, hogy a sztereotípiák annyiban
igazak, hogy egy adott kultúra kognitív környezetében elfogadhatók, azonban
nem feltétlenül jellemzik a kultúra minden egyes tagját. Ezt még inkább alátá-
masztja, hogy a kultúra ezen tág értelmezésében egyetlen személy egyszerre több
kultúrának is tagja lehet. tolmácsolás német A kérdést még tovább bonyolítja, hogy a sztereotípiákat
a kultúra hívja életre, hiszen „a csoporthoz tartozás nem természetes tény, hanem
egyfajta kulturális felfogás eredménye” (Kramsch 1998: 67). Ez legalább két dolgot
jelent. Először is kiderül belőle, hogy egy személy faji, etnikai és nemzeti hovatartozását
az állam bürokratikus rendszere határozza meg. Másodszor pedig, mint
azt Kramsch megjegyzi: „egy személy társadalmi hovatartozásának megítélését
alapvetően befolyásolja a kultúránk”, tehát amit egy másik személy kultúrájából és
nyelvéből érzékelünk, az az, „amit saját kultúránkból eredően és annak sztereotip
modelljeire alapozva észreveszünk” (idem).
31
A tolmácsok kommunikációs viselkedése
3. A tolmács mint kommunikátor
3.1. A tolmács szerepe a kommunikáció folyamatában
Munkájuk során a tolmácsok olyan emberek közötti kommunikációt segítik, akik
nem beszélnek közös nyelvet, és eltérő kulturális háttérrel rendelkeznek. A tolmá-
csok a tolmácsolt kommunikációs helyzetben közvetítő szerepet játszanak. Vagyis
nem ők az üzenet szerzői; feladatuk abban áll, hogy azt eljuttassák az adótól a vevőig.
Nem ők az üzenet eredeti adói, sem a végső vevői: a csatorna szerepét töltik be. Mivel
azonban az eredeti adó és a végső vevő(k) között állnak, be kell fogadniuk az üzenetet
az adótól, fel kell fogniuk, meg kell érteniük, dekódolniuk majd kódolniuk kell azt,
végül pedig el kell küldeniük a vevőnek. Azaz nem tekinthetők láthatatlannak (lásd
Wadensjö 1992), hiszen személyiségükkel jelen vannak a kommunikációs helyzetben.
Láthatjuk tehát, hogy különleges helyet foglalnak el a kommunikációs folyamatban,
és ezt érdemes közelebbről is megvizsgálni.
Közvetítőként a tolmácsok sem a kétszereplős, sem a csoportos kommuniká-
ció során nem játszanak vezető szerepet. Nem ők irányítják a beszélgetést, habár
előfordulhat, hogy a résztvevők kikérik a véleményüket egy, a megbeszélés vagy
konferencia során felmerülő kérdéssel kapcsolatban. Bizonyos helyzetekben
a tolmácsok reagálhatnak az ilyen felhívásokra, azonban nem szabad elfelejteniük,
hogy nem részei a döntéshozatali folyamatnak, hiszen nincs meg hozzá a kellő
szaktudásuk és felhatalmazásuk sem. Nekik ugyanis a szakszerű tolmácsolás és
kommunikáció a szakterületük, nem pedig a kommunikációs esemény témája.
Ez néha nem is olyan nyilvánvaló, mivel a beszédidő tekintetében legtöbbször
a tolmácsok uralják a kommunikációs helyzetet: azaz ők beszélnek a legtöbbet.
Ráadásul egy megbeszélés során sok figyelmet kapnak – sőt, megeshet, hogy őket
hallgatják a legtöbbet. Különösen igaz ez az olyan tolmácsolt kommunikációra,
amikor fizikailag középen állnak vagy ülnek a felszólaló(k) mellett. Észben kell
azonban tartaniuk, hogy a feladatuk az üzenet lehetőleg minél gördülékenyebb
közvetítése: vagyis az, hogy jelentősebb torzítás nélkül adják tovább a beszélő
mondandóját, és ezzel segítsék a kommunikációt. Ilyen helyzetekben nincs irá-
nyító szerepük.
A tolmácsok munkáját az ügyvédekéhez vagy orvosokéhoz hasonlíthatjuk,
minthogy egy alapvető és sürgető probléma megoldásában, a kommunikációs
nehézségek kiküszöbölésében segítik ügyfelüket. A tolmács és az ügyfél viszonya
32
Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába
kölcsönös bizalomra és tiszteletre épül. Kapcsolatukat a diszkréció, a titoktartás
és a kiszámíthatóság jellemzi. A tolmács határozott fellépésével biztonságérzetet
nyújt az ügyfélnek. E „szabály” alól azonban lehetnek kivételek. Amint azt
Valero-Garcés a közösségi tolmácsolás terén végzett empirikus kutatása kapcsán
megjegyzi:
[e]gyes hivatalos intézmények és nem kormányzati szervezetek, valamint a társadalmi
problémákkal és a migrációval foglalkozó szervezetek nagyobb mozgásteret
biztosítanak a tolmácsnak, és elvárják tőle, hogy küszöbölje ki a kulturális
különbségeket, szolgáljon magyarázatokkal a kommunikáció során és lásson el
egyéb olyan feladatokat is (űrlapok kitöltése, tájékoztatásnyújtás, segítség a telefonálásban,
az ügyfél elkísérése a hivatalokba), amelyek segítik a feleket egymás
megértésében. [...] A nyelvi közvetítő szerepében fellépő fordító vagy tolmács
ezeket a feladatokat is magára vállalja, és ezáltal sokkal inkább előtérbe kerül
a kommunikáció során (Valero-Garcés 2007: 100).
A tolmács szerepével kapcsolatban meg kell még említenünk a láthatóságot/láthatatlanságot.
Seleskovitch és Lederer (2002) úgy vélte, hogy a tolmácsok első számú
feladata az üzenet értelmének hű visszaadása – ám ezt a nézetet azóta többen
kétségbe vonták. Diriker (2004) szerint például a tolmácsolás beágyazódik a kommunikációs
szituációba és egy bizonyos társadalmi–kulturális helyzetbe. A kutató
azt is kiemeli, hogy a „hivatásos személyiségről” folytatott viták nem foglalkoznak
azzal, hogy a tolmácsok aktív szereplőként formálják a tolmácsolt kommunikációt.
Megítélése szerint
a tolmácsolt üzenet nem „az eredeti beszélő szándékolt jelentésének” reprodukciója,
hanem „a szinkrontolmács által értelmezett jelentésé”, amelyet befolyásol
a forrásszöveg, a tolmács szubjektív ítélete, valamint számos társadalmi-kulturá-
lis és interakciós tényező is (Diriker 2004: 144–45).
A közösségi tolmácsolás területén a tolmács semlegességét már többen is megkérdőjelezték
(Angelelli 2003, Bot 2003). Angelelli (2003) modellje szerint „a tolmács
mindazon társadalmi és kulturális tényezőkkel jelen van a kommunikációban,
amelyek segítségével – az interakció többi résztvevőjével együtt – meghatározza
a valóságot”. Azaz „tükröződnek a hatalommal, társadalmi helyzettel, szolidaritással,
nemi szerepekkel, életkorral, fajjal, etnikai és nemzeti hovatartozással
és társadalmi-gazdasági helyzettel kapcsolatos meggyőződései, valamint azon
33
A tolmácsok kommunikációs viselkedése
társadalmi tényezők lenyomatai és azok a kulturális normák, amelyekkel megalkotja
és értelmezi a valóságot”. Továbbá
[a] tolmácsolt kommunikációs esemény során a tolmács nem csupán nyelvtudását,
a nyelvek közötti váltáshoz elengedhetetlen képességét, valamint a szóátadáshoz
és –átvételhez szükséges érzékét kamatoztatja. Saját személyiségét is beleviszi az
eseménybe. Azt pedig nem lehet mesterségesen kizárni a  tolmácsolt kommunikációs
eseményből, hogy úgy tűnjön, mintha a tolmács „láthatatlan” volna.
A tolmács „áttetsző” és nem „átlátszó”, „látható” és nem „láthatatlan” (Angelelli
2003: 16).
Ezenkívül Angelelli a kutatás során arra jutott, hogy a tolmácsok maguk sem érezték
úgy, hogy láthatatlanok lennének, bármilyen körülmények között dolgozzanak
is, továbbá megítélésük szerint nagy szerepük volt a kommunikáló felek közti
bizalom és kölcsönös tisztelet kialakításában, az érzelmek és az üzenet továbbításá-
ban, a kulturális eltérések magyarázatában, illetve a kommunikáció irányításában,
valamint támogatták az interakció egyik résztvevőjét. Angelelli kutatásának egyik
másik fontos eredménye, hogy kiderült: a tolmácsolás helyszínének függvényében
változott, hogy a  tolmácsok mennyire tekintettek láthatatlanként önmagukra.
Az orvosi tolmácsok láthatóbbnak érezték magukat, mint a bírósági vagy konferenciatolmácsok.
Monacelli is kiemeli a különbséget az etikai kódexekben és a szakmai szervezetek
által meghatározott „ideális tolmács” és a munkájukat végző tolmácsok
viselkedése között. Úgy véli, hogy a tolmácsolás egyszerre kommunikatív interakció
és szituációba beágyazott tevékenység. Mint kifejti, a tolmácsolás folytonosan
változó környezetben történik, vagyis a tolmácsok állandóan arcfenyegető
helyzetben vannak. tolmács német Ilyen körülmények között a konferenciatolmácsok elsődleges
célja a szakmai túlélés. A túlélés egyik módja bizonyos arcvédő mechanizmusok
alkalmazása, például az egyén elhatárolódása a mondottaktól, azaz „a tolmács
csupán azért beszél a saját nevében vagy szól alárendeltként a közönséghez, hogy
elősegítse szakmai túlélését” (Monacelli 2009: 4).
Vagyis a tolmács viselkedését az önszabályozás és a túlélésre való törekvés
határozza meg. Monacelli megfogalmazásában:
Minden élő rendszer önszabályozó, tehát van egyfajta belső mechanizmusuk,
amelynek segítségével irányítani tudják viselkedésüket. Az emberek azonban
jóval magasabb szintű önszabályozásra képesek, mint bármely más élőlény.
34
Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába
Részben azért, mert a folyamatnak része a tudatos gondolkodás, amely növeli
rugalmasságunkat, kiszélesíti viselkedési tartományunkat és kifejezőbbé teszi
viselkedésünket (idem 54).
3.2.A tolmács mint hivatásos kommunikátor
A tolmácsoktól mint hivatásos kommunikátoroktól elvárják, hogy ügyes kommunikátorok
legyenek. Ehhez a kommunikációjuknak mindig tudatosnak kell lennie.
Ezenkívül tudatosítaniuk kell magukban, hogy hivatásos nyelvhasználók. Ez a verbális
és nonverbális kommunikációra egyaránt igaz. A tolmácsoknak ismerniük
kell kommunikációjuk egyéni jellemzőit a nyelvtudásuktól és beszédkészségeiktől
kezdve a hangképzési sajátosságaikon át (beszédük hangszíne, hangmagassága,
ritmusa) a testbeszédükig. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szabályozni tudják
azokat a jeleket, amelyeket hallgatás és beszéd közben küldenek. A tolmácsoknak
nem lehetnek önkéntelen szokásai, például nem dörzsölhetik folyton az orrukat és
nem bámulhatják a plafont, ha valamin nagyon elgondolkoznak.
Az önfegyelem azért is rendkívül fontos a tolmácsolás során, mert a tolmácsok
jelen vannak ugyan a kommunikációs folyamatban, de nem fogalmazhatnak meg
közben új gondolatokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy bizonyos üzenetek ne lepnék
meg vagy kavarnák fel őket. Nem hagyhatják azonban, hogy nonverbális jelekkel
elárulják az érzelmeiket, hiszen az nem kívánatos hatással lehet a kommunikációs
folyamatra. Rossz esetben akár szerepen belüli konfliktusba is keveredhetnek, ami
befolyásolhatja intraperszonális kommunikációjukat. Hivatásos kommunikátorként
azonban soha nem adhatják jelét – sem verbálisan, sem nonverbálisan –, hogy
ilyen konfliktusba kerültek. animocean